Amit akarok

Már írtam arról, hogy miért rossz ötlet arról beszélni, arra gondolni, amit nem akarok és nekem nagy előrelépés volt felismerni azt, hogy mit teszek magammal akkor, ha csak arra koncentrálok, amit tulajdonképpen nem is szeretnék.

El is döntöttem, hogy én aztán majd jól MEGVÁLTOZTATOM a gondolkodásomat. Egyszerű: eldöntöm, megcsinálom. (Haha) Mintha az olyan könnyű lenne. (Spoiler alert: nem az) Óriási odafigyelést igényelt – különösen az elején -, hogy a kigyomláljam a “nemakarom” dolgokat a gondolkodásomból, beszédemből. Biztos vagyok benne, hogy ha csak eltüntetni akartam volna őket, akkor kudarcra ítélt vállalkozás lett volna ez. Valójában azt csináltam, hogy kicseréltem a “nemakarom” kifejezéseket “akarom” típusúakra. Vicces visszagondolni arra, hogy az elején mennyire észrevettem azt, ahogy “nyakon csípem” saját magamat, amikor újra és újra beleestem a régi hibába, a gondolataim a félelmeimet tükrözték és szinte szavanként fogalmaztam őket újra.

Persze, senki ne gondolja, hogy ez valamiféle akaratos monológ lett volna. Sokkal inkább jelenti ez azt, hogy tudatosan nem valami ELLEN, hanem valamiÉRT kezdtem el dolgozni.

De ez csak a gondolkodás. Hol van ez még attól, hogy konstruktívan képes legyen valaki célokat kitűzni, amelyeknek a megvalósításán dolgozhat. Hát jó messze…

Most jön az a rész, hogy “már az ókori rómaiak is tudták”. Na, persze, lehet, hogy nem mindegyikük, de Seneca biztosan. Mert ő ezt írta:

Ignoranti, quem portam petas, nullus suus ventus est.

Semmilyen szél nem kedvez annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart.

Lefordítva magamnak ezt az egyszerű mondatot világossá vált, hogy pontos elképzelésemnek kell lenni arról az életről, amit élni szeretnék.

Ez bizony kemény munka, és az a rossz hír, hogy nem megspórolható. Előbb-utóbb meg kell válaszolni a nagy kérdéseket. Akár többször is. Hiszen egy emberi élet folyamán többször is változnak a válaszok.

Ki vagyok? Mit akarok? Mi az, ami igazán fontos?

Ezt kellett megkérdeznem magamtól, és figyelnem. “Nemakarom” gondolatok nélkül a válaszaim pontosan megmutatták az irányt.

Így pedig már könny(ebb)en tudtam igent (vagy nemet) mondani a kínálkozó lehetőségekre. Ilyenkor csupán egy kérdésre kell válaszolnom: Közelebb visz ez ahhoz, amit szeretnék, vagy eltávolít tőle?

Mi az, ami nekem most igazán fontos? Hogy olyan emberek vegyenek körül, akik szeretnek és akiket szeretek. Hogy értelmes munkát végezzek. Hogy alkothassak. Úgy élhessek, hogy minden reggel örömmel induljak neki egy újabb napnak.

Úton vagyok. Jó úton.

About the Author

Leave Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük