Instant leves

Oly büszkék vagyunk arra, hogy a technológia fejlettségének köszönhetően akár a pillanat törtrésze alatt képesek vagyunk változtatni dolgokon.

Vannak gyors autóink, gépeink. Gépesített háztartásunk. Számítógépünk, okostelefonunk, aminek köszönhetően egy mozdulattal hozzájuthatunk a keresett információhoz.

Már nem kell hosszú időt töltenünk utazással. Már sokkal rövidebb idő alatt építhetünk házat. Kevesebb időt kell házimunkára fordítanunk. Ha megéhezünk, beülünk egy gyorsétterembe és perceken belül megkapjuk a menüről kiválasztott finomságot(?).

Vannak helyzetek, amelyeken mielőbb szeretnénk túl lenni. Rapid-randi. Villámlátogatás. Instant leves. Folytassam?

Türelmetlenek lettünk. Ez az igazság.

Pedig valahol szomjazzuk a nyugalmat, a fokozatosságot. Csak már elfelejtettük, hogyan is kell azt csinálni. Pedig olyan egyszerű – lassíts!

A zacskós levesek korát éljük. Forró víz és kész.
Mással is így vagyunk. Minden kell. Minden is. És azonnal. Nincs időnk semmire, akkor sem, ha senki nem áll mögöttünk – önmagunkat hajtjuk, hajszoljuk.

Pedig a változáshoz idő kell, ha azt akarjuk, hogy tartós legyen. Emlékeztetem magamat én is: légy türelmes magaddal – és másokkal is. Jusson eszembe, amikor elégedetlen vagyok valamivel: ez a helyzet sem egy pillanat alatt alakult így, miért is változna meg egyetlen pillanat alatt?

Mint az elhízás – egyik hónapban egy kiló, aztán még egy… míg egy napon arra ébred az ember: meghíztam! Hogyan történhetett ez? Azonnal le kell fogynom…

Vagy mint a terhesség. 9 hónap alatt folyamatosan növekszik egy új élet, 9 hónap alatt folyamatosan változik a nő teste. Hogyan is várhatná bárki, hogy egyik napról a másikra olyan lesz, mint volt. Nem lesz olyan. Ha 9 hónap alatt változott meg valami, akkor legalább ugyanennyi időt vesz igénybe, amíg visszaalakul. Türelem!

Vagy mint egy lakás, amiben rengeteg tárgy van felhalmozva. Legvalószínűbb, hogy azok a tárgyak sem egyszerre kerültek oda. Egyik nap egy könyv, másik nap egy váza, harmadnap egy kép, negyednap… nem folytatom. Aztán egyszer csak tele a lakás. Dobozolunk, újabb polc kell, meg szekrény. Aztán eljön a nap, amikor jön a felismerés: hiszen ezekre valójában nincs semmi szükség. De ez nem azt jelenti, hogy másnaptól már kopár falak fogadnak.

Lépésről-lépésre, napról-napra, fokozatosan, türelmesen változtatunk.

Közhely, de igaz: nem számít milyen lassan haladok, ha a jó irányba megyek.

About the Author

Leave Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük