Címke: tökéletesség

Miért olyan nehéz elkezdeni?

A bennünket körülvevő tárgyak számát csökkenteni hatalmas kihívást jelenthet. Több oka is lehet annak, miért nehéz ez valaki számára.

Sokan sokfélék vagyunk. Van, akire már a temérdek tárgy látványa is bénítóan hat, másnak az okozza a nehézséget, hogy nem tudja hogyan kezdje el a selejtezést. Megint másnak a félelem áll útjába, mi lesz, ha még szükség lesz valamikor arra, amitől egy rendcsinálás alkalmával olyan könnyelműen megszabadul. Szintén mást az tart vissza, hogy legjobban akarja megcsinálni és addig el se kezdi a selejtezést, amíg meg nem győződik róla, hogy a legtökéletesebb megoldást találta meg ehhez. Aztán van olyan is, aki tologatja, halogatja a dolgot, vagy azért mert “ej, ráérünk arra még!”, vagy azért mert majd megcsinálja, majd ha jön az őszi nagytakarítás, majd ha nyár lesz, majd ha nem lesz itthon a család – majd ha eljön a megfelelő pillanat.

Ha magadra ismersz bármelyik mondatban, akkor, nos… szeretném, hogy tudd: pontosan tudom, hogy milyen érzés ebben az állapotban lenni, mert én is így toporogtam – és néha még ma is gondolok ilyesmit, pedig nem tegnap kezdtem el foglalkozni azzal, hogy kevesebb tárgy vegyen körül.

Hasonló gondolataim voltak és kellemetlenül éreztem magam miattuk. Hogyan tudtam túllendülni ezen? Elmesélem.

Amikor a sokadig alkalommal futottam meg ugyanazt a kört, mely szerint
– ezt már meg kellett volna csinálnom,
– ezt más olyan jól megoldja, nekem meg nem sikerül,
– én ezt nem elég jól csinálom, inkább el se kezdem.
Aztán egyszercsak történt valami. Feltettem a kérdést: Ez valóban így van? Amit én valóságnak, ténynek gondolok, az tényleg az, vagy csak az én fejemben létezik, csupán feltételezés?

A válasz? A legtöbb esetben bizony az a válasz, hogy valóságként élem meg a feltételezéseimet.

Az eredmény? Csalódott voltam. Bűntudatot éreztem. Haragudtam magamra.

Aztán jött a továbblépés… Ha a feltételezéseimet valójában “én gyártom”, akkor “gyárthatok” belőlük olyat, amitől jobban érzem magam?

Igen. Miért is ne?

Gondolhatok a selejtezésre így is:
– akkor végzem el, amikor én úgy érzem, hogy itt az ideje,
– csak magamhoz képest kell jól csinálnom,
– a lényeg, hogy elkezdjem, tökéletesség helyett a folyamatosságra törekszem.

Eredmény? Ahelyett, hogy nemszeretem kampányszerű feladatként gondolnék rá, a szemléletváltáson van a hangsúly, ami segít abban, ahogy újratervezem az életterem.

Szerinted melyik hozzáállás szolgál jobban?