Ez elsőre talán kissé misztikusan hangzik, de megnyugtatlak: a dolog sokkal egyszerűbb, mint gondolnád.
Arról van szó, hogy munkanap végén csináljunk rendszeresen olyan dolgokat, melyek azt üzenik az agyunknak: mára ennyi. Eddig tartott a munka, innen már valami más következik.
Mondhatnád, hogy pontosan tudod, mikor van vége a munkaidődnek. És ez igaz is. Csakhogy nagy segítséget jelent az, ha nemcsak az órának, hanem a magunk számára is megteremtjük az átmenetet.
Tedd a szívedre a kezed: hányszor „kattog” az agyad a munkahelyi dolgokon. Amikor már régen otthon vagy és a családdal szeretnéd az idődet tölteni, de gondolatban még dolgozol.
Hogyan nézhet ki egy ilyen rituálé? Nem kell bonyolult dolgokra gondolni. A legtöbbet valószínűleg Te is alkalmazod. Most már fogod tudni, hogy amikor ezeket csinálod, az agyadnak segítesz abban, hogy lezárja a munkát aznapra.
- Felírod egy füzetbe, vagy egy lapra, hogy mely feladattal szeretnéd másnap kezdeni a napot. Esetleg azt is leírhatod, hogy aznap mivel sikerült végezned.
- Rendet raksz az asztalodon, vagy a munkaterületeden. Lecsukod a laptopot.
- Tudatosítod magadban – de akár ki is mondhatod hangosan: mára ennyi volt, holnap innen folytatjuk.
Ezek az apró mozdulatok segítenek abban, hogy belül is véget érjen a nap.
És hogy ez nem csak okoskodás, íme a tudományos háttér.
Először Bluma Wulffovna Ziegarnik pszichológus írta le, róla kapta a nevét ez a jelenség. Észrevette, hogy egy pincér jobban visszaemlékezett azokra a számlákra, amiket még nem fizettek ki.
A Ziegarnik-hatás lényege, hogy a befejezetlen feladatok aktívabbak maradnak az emlékezetünkben, mint azok, amiket lezártnak érzékelünk. A befejezettnek érzékelés nem feltétlenül jelenti azt, hogy a feladat elkészült – sokszor elég az, hogy mi magunk hogyan viszonyulunk hozzá.
Ennek köszönhető, hogy a lezáratlan feladatokra munka után, pihenés közben is visszakanyarodnak a gondolataink. Folyamatos készenlétet igényelnek és ez igen fárasztó lehet. Olyannyira, hogy még a pihenésünket is befolyásolhatja, csökkentve a regenerációt, mivel fenntart egy állandó feszültséget. Nem önmagában a sok teendő megterhelő, hanem az, hogy mindennel egyszerre akarunk foglalkozni és nem tudjuk, hogy mikor engedhetjük el a feladatokat.
Ha már olvasod egy ideje a blogot, akkor talán emlékszel az „Adj feladatot a tudatalattinak!” című bejegyzésre. Ott arról írtam, hogyan tudunk „nyitva hagyni” egy kérdést, hogy dolgozzon bennünk; ez a poszt viszont épp az ellenkezőjében segít: a határszabásban és abban, hogy a (munka)nap végén valóban meg tudjunk pihenni.
Ezért fontos ez a rituálé.
Általa megüzened az agyadnak: pihenhet, mert leírtuk a holnapi teendőket, nem kell most ezekre a dolgokra emlékezni.