Nem tudom, te hogy vagy vele, de nekem a reggelek sokáig inkább rohanásról szóltak, mint ébredésről. Szundi. Kávé. Gyors készülődés. És máris görgettem a hírfolyamot a telefonon. Aztán mire igazán magamhoz tértem, már tele volt a fejem mások gondolataival, hírekkel, teendőkkel.
Van, aki nehezen kel – számára a „szundi” gomb az egyik legjobb találmány. Más óra nélkül ébred, mintha beépített ébresztője lenne. Én valahol a kettő között vagyok: évekkel ezelőtt megtanultam óra nélkül ébredni, de biztonságosabbnak érzem, ha a telefon ébresztőjére hagyatkozom.
A legtöbbünknek van egy reggeli rutinja. Kávé – fogmosás – öltözködés – kulcs – telefon, és már indulunk is. De gondolkodtál már azon, hogy a reggelek hogyan hatnak a napodra? Hogy van-e köze annak, hogyan kelsz, ahhoz, hogy hogyan érzed magad egész nap?
Hiszen a reggeleink sem egyformák: ha borús az ég, akkor a hangulatunk is borússá válhat, máskor meg ok nélkül is mosolygunk, mert jó érzés, hogy kezdődik valami új. És persze van olyan is, hogy legszívesebben a takarót húznánk a fejünkre.
Sokáig észre sem vettem, mennyire automatikusan indulnak a reggeleim.
Aztán elkezdtem figyelni, mennyi mindent „engedek be” az első percekben.
A rádió, a közösségi média, a hírek, az értesítések — ezek mind apró zajok, amik már azelőtt betöltik a fejem, hogy igazán felébrednék.
A zajban viszont
pont arról maradunk le,
ami a legfontosabb:
a jelen pillanatról.
Egy idő után rájöttem, hogy nem muszáj így kezdeni a napot.
A reggel lehet más is.
Egy kis nyugalom, mielőtt minden elindul.
Én például kialakítottam egy apró szokást: a reggeli kávémat pár percnyi csendes elmélkedés közben fogyasztom el. Csak én és a gondolataim.
Ez segít abban, hogy ne csússzak szét időben, és a napom ne mások történeteivel, hanem a sajátommal induljon.
Nem mindig sikerül, persze. De amikor igen, valahogy minden kicsit jobb.
Nyugodtabb, tisztább, fókuszáltabb.
És ilyenkor mindig eszembe jut, hogy
a csend segít „jelen lenni”.